1. �letrajzi t�red�kek

A vihar

M�g nem j�rtam iskol�ba. Erd�kkel k�r�lvett otthonunk felett hatalmas vihar tombolt. �desap�m karjaiba vett, a konyha �vegezett ajtaj�ban b�mulhattam az �t�letid�t. Vill�mlott �s d�rg�tt szakadatlanul. �desany�m, testv�reimmel egy�tt, t�rden �llva im�dkozott. Kicsi voltam, nem vettem r�szt az im�ban, nem is fogtam f�l a vesz�lyt. A vill�mok f�ny�n�l messzire ell�thattam, �gy t�nt, eg�szen a mennyorsz�gig. Megk�rdeztem �desap�mat: honnan ez a nagy d�rg�s, ezek a f�nyl� vill�mok? Ap�m �gy felelt: „Tudod, kisLe�nyom, gonoszak lettek az emberek, s az �risten most kisujj�t felemelve megfeny�ti �ket. Arra figyelmeztet minket, hogy j�k legy�nk.” Megk�rdeztem: … S mi t�rt�nik akkor, ha az �risten a nagyujj�t emeli fel?” Ap�m kicsit elgondolkodott, majd �gy felelt: ”Akkor, kisLe�nyom, mindannyian meghalunk.”

Ez volt tal�n az els� eset, amikor megsejtettem valamit az �t�letb�l, amir�l annyi �zenetet nyertem az �rt�l. *

* Miut�n Nat�lia n�v�r r�szletekbe men�en soha nem mondta el �n�letrajz�t, ez a fejezet, amely a n�v�r szem�lyes sors�nak alakul�s�val foglalkozik, csak t�red�kes lehet: mindazon�ltal a feljegyzett �letrajzi t�red�kb�l vil�gos k�pet nyerhet�nk a n�v�r alakul� �letp�ly�ja fel�l.

A k�rus �s a k�t�nyke

Hat�vesen voltam els��ldoz�. Ez az esztend� egy nagy �r�met �s egy nagy b�natot hozott nekem.

A b�nat oka: k�ntorunk �nekkart szervezett, de nem lehettem �nekkari tag, mivel sem hall�som, sem �nekhangom nem volt. Az els��ldoz�s el�tti napokban a k�ntor m�gis ezt mondta „holnap gyere fel te is a k�rusra, Marika!” Nagyon boldog lettem, pontosan megjelentem a pr�b�n. K�t �nek ut�n �gy sz�lt: „Eridj le a k�rusr�l, Marika, hamisan �nekelsz!” Borzaszt�an s�rtam. �desany�m azonban szeretettel elmagyar�zta, hogy az els��ldoz�skor az �n �nekem az im�ds�g lesz.

H�feh�r ruh�ban, csipk�s k�t�nyk�ben j�rultunk a szent�ldoz�shoz. Ezen a napon keresztany�m vend�ge voltam. Fia, Jan� siketn�ma volt. Egy kos�r frissen szedett csereszny�vel k�n�lt meg. A csereszny�t megettem �s akkor vettem �szre, hogy a k�t�nyk�m piros lett t�le. Nagyon s�rtam �s elmondtam Keresztany�mnak. � azt mondta: „Ne s�rj, Marik�m! Ha v�geztem a f�z�ssel, �n kitiszt�tom a k�t�nyedet.” �n a kezemben tartottam tov�bbra is a piciny k�t�nyk�t. Eb�d el�tt egyszer csak bej�tt Keresztany�m a konyh�b�l �s k�rte a k�t�nyk�t. Ekkor leeresztettem azt. Keresztany�m erre hangosan azt mondta: „Marik�m! H�feh�r a te k�t�nyk�d, nincs azon mit mosni!” – Ekkor �s ez ut�n is mindig tudtam, hogy J�zus, Aki a Szent�ldoz�sban hozz�m j�tt �s velem van, kitiszt�totta, elt�ntette a foltokat az �n kis k�t�nyk�mr�l.

A titokzatos h�lgy

Elcsentem a Szent�r�st, �s olvasgatni kezdtem. K�t gondolat ragadott meg: „Ne �t�lj, hogy ne �t�ltess�l", �s: „Amit egynek a legkisebbek k�z�l tesztek, Nekem teszitek." 14 �ves koromban ferences harmadrendi fogadalmat tettem, s 15 �ves koromban az is vil�goss� v�lt el�ttem, hogy nem akarok f�rjhez menni. Mindig csak J�zus vonzott, akivel nemegyszer tal�lkoztam is. Bels� l�t�ssal ekkor m�r kir�lyokat �s koldusokat l�ttam magam k�r�l. N�ztem az egyiket nagy hatalm�ban, de m�land� pomp�j�ban is; n�ztem a m�sikat igazs�gv�gy� szeg�nys�g�ben, de ugyanolyan m�land�s�g�ban. Kinek adjam h�t szeretetemet? Annak, aki mindig �l, s mindenkor �rvendezik szeretetemnek.

Nyolc testv�rem k�z�l m�r csak �n �lek, �s egy �cs�m. Stef�nia h�gom – aki szint�n ap�ca lett, �s m�r meghalt – m�g otthon, a csal�di h�zban, sokat seg�tett nekem. Vas�rnaponk�nt �desany�m megengedte, hogy az �nnepi eb�d ut�n mi, l�nyok, felv�ltva mosogassunk el, �s tegy�k rendbe a konyh�t. Stefike engem mindig im�dkozni k�ld�tt, mert soha sem ellenkeztem vele, �s l�tta, mennyire szeretek csendben elvonulni.

Egyik ny�ron, alkonyat fel�, a padl�sl�tra legals� fok�n �ltem. N�ztem a gy�ny�r�s�ges eget; lelkem mintha elsz�llt volna. Egyszer csak kiny�lott h�zunk kiskapuja. Egy asszony l�pett be. Leugrottam a l�tr�r�l, elibe siettem; sz�p volt, s valami t�lvil�gi im�ds�gos boldogs�g sug�rzott bel�le. „Tal�n ez lesz a h�z, ahol engem befogadnak” – sz�lt az ismeretlen. „Eddig, ahov� csak bementem, mindig elutas�tottak; ’nincs hely’, m�shol indokl�s n�lk�l tess�keltek tov�bb. Ezen a soron kezdtem el, egy h�zat sem hagytam ki, eg�szen a mez�n �t, a nagy h�dig.”

N�ztem a h�lgy arc�t, �s l�ttam, im�ds�gos l�lek �s szereti az Istent. „Szeretem a j�lelk� embereket” – sz�lalt meg ism�t. „Ugye helyet adnak itt?” Igennel feleltem, majd beszaladtam �desany�mhoz. Sietve le�rtam neki a vend�get: nagyon sz�p h�lgy; m�sk�nt �lt�zik, mint mi; szokny�ja s�t�t, bok�ig �r; hozz�nk t�rne be, ha itt befogadn�nk �jszak�ra; nem k�r �gyat sem, el�g neki egy sz�k, vagy egy imazs�moly. Szaladtam ap�mhoz is. � szigor� ember volt; „Ki ez a sz�ll�sk�r�?” – k�rdezte; neki is le�rtam az asszony k�lsej�t, k�zben f�ltem, hogy elk�ldi. �desap�m v�g�l beleegyezett: „N�zd, Marik�m – mondta - valahogyan majd csak elhelyezkedik ez a v�ratlan vend�g; nincs sok hely�nk, de az�rt maradjon.”

Mivel az est�k h�v�sek voltak, bef�t�tt�nk. A h�lgy egy konyhasz�kre �lt, �n mell� a f�ldre. A mennyorsz�gr�l kezdett besz�lni; csak sz�vtam magamba szavait �s repestem a boldogs�gt�l. Megk�rdeztem, enne-e vacsor�t, de elutas�totta. Csak egy kev�s te�t k�rt, meg kenyeret. Vacsora k�zben titokzatos dolgokr�l besz�lt nekem; a szentek tudom�ny�r�l, Szent Ferencr�l. �n is megsz�laltam: „Nagyon szeretn�k a j� Istennek szolg�lni. Ap�ca szeretn�k lenni” – mondtam a h�lgynek. „Az leszel” – v�laszolta, magabiztosan csengtek szavai. „Honn�t tetszett j�nni?” – k�rdeztem. „B�csb�l – egy z�rd�b�l. ”lgen?” – k�rdeztem �rvendezve. „Tess�k engem is elvinni oda, nem baj, ha fiatal vagyok.” „Ahov� most megyek, oda nem vihetlek. Majd k�s�bb” – hangzott a v�lasz.

�rangyal�ra sz�lt a harang.

A h�lgy �sszetette kez�t, im�ba mer�lt.

L�nye �talakult. Fens�get, oly �gi sz�ps�get sug�rzott, alakja f�nylett. Megijedtem, akkor m�r tudtam, a Sz�zanya �. Ez bens� megvil�gos�t�s volt.

�jszakai pihen�re ker�lt sor, s sz�gyenkezve kellett megmondanom a h�lgynek, hogy nem tudunk r�sz�re k�l�n fekv�helyet adni. Sz�leim �tmennek a m�sik szob�ba, neki mell�m kellene fek�dnie. Beleegyezett. „Elf�r�nk” – mondotta. Sz�vem remegett az �r�mt�l, sov�nyka voltam. K�rtem, vegye le a kend�j�t. „Nem fontos” – mosolygott, de k�r�semre levette. Gy�ny�r� haja f�tyolk�nt hullott al�, eg�szen a f�ldig. K�z�pen volt kett� v�lasztva. Ap�mhoz szaladtam: „Kicsit f�lek, de olyan sz�peket mond. �s olyan gy�ny�r� a haja, s�r�, neh�z, mintha v�zes�s volna. Megk�rtem, aludjon velem.” „R�d b�zom, Marik�m" – v�laszolta ap�m. „Ha nem akar lefek�dni, maradjon �lve a hokedlin. �n nem fogok aludni, a padra d�l�k le, a m�sik szob�ban, hogy ha valami t�rt�nne, a k�zeletekben legyek.” Visszamentem a h�lgyh�z. Mindketten ruh�st�l, f�lig �lve d�lt�nk le az �gyra. Eg�sz �jszaka a mennyorsz�gr�l mes�lt. Azt mondta, �n is oda jutok. Sz�leim is. Nem tudtam aludni a hallottak izgalmas sz�ps�g�t�l. Mondtam neki, reggel mis�re megyek. Azt v�laszolta, � is velem tart.

A mis�n mozdulni sem mertem mellette. Egy�tt ment�nk �ldozni. A mise v�g�n egy ministr�ns szaladt hozz�m, a pl�b�nos �r h�vat, mondta. Azt v�laszoltam, azonnal megyek, csak kik�s�rem vend�gemet a falu sz�l�ig. A h�lgy Stomfa ir�ny�ba indult. K�rdeztem, oda tal�l-e? Elmagyar�ztam az utat: „El�sz�r a hegynek tetszik menni, azut�n lefele, k�t-h�rom percen �t, onnan m�r l�tni a h�zakat.” Megk�sz�nte a sz�ll�st. A b�cs�n�l m�g egyszer elmondtam sz�vem nagy v�gy�t: „Tetszik tudni ap�ca szeretn�k lenni. Dics�rtess�k a J�zus Krisztus” – v�laszolta. K�t l�p�st mentem, majd visszan�ztem, hogy m�g egyszer l�ssam, mert neh�z volt elszakadnom t�le. Legnagyobb meglepet�semre nem volt m�r sehol. Sem �gen, sem f�ld�n. ”Tal�n m�g az �r J�zus sem �rn� utol” – gondoltam gyermekfejjel.

A pl�b�nos atya m�r nagyon v�rt. „Ki volt ez az asszony Marik�m? Nem volt f�ldi l�ny. – A h�lgy azt mondta, ha sokat im�dkozom, el�rem sz�vem v�gy�t, �s ap�ca leszek.” A pl�b�nos �r elgondolkozott. „Alig mertem meg�ldoztatni” – mondta – mert amikor a Szentosty�t fel� ny�jtottam, f�nylett az arca �s f�ny �radt a sz�j�b�l is. Az Ostya kirep�lt a kezemb�l. Meg�ldozott ebben a f�nyben. F�ltem a rendk�v�li jelens�gt�l, s l�ttam, hogy ebben az asszonyban semmi f�ldi nincs, ez a l�ny maga a dics�s�ges T�lvil�g. M�g a sekresty�ben is remegtem.”

Az elod�zott hal�l

Harminch�rom �ves koromban el�lj�r�im Belgiumba rendeltek. Ottani z�rd�nkban nagy sz�ks�g volt j�l dolgoz�, fizikai munk�t v�gz� n�v�rekre. B�r gyenge voltam �s sokat betegeskedtem, nagyon szerettem dolgozni, b�rmilyen munk�t elv�llaltam. Meszeltem, sik�ltam, v�c�t �s �lat takar�tottam, mostam, mosogattam, szenet hordtam stb.; ha pedig volt egy kis szabad id�m, nagyon sz�vesen olvasgattam. Csont �s b�r lettem, annyira hajtottam magam. El�lj�r�im �gy l�tt�k, hogy m�r nincs sok id�m h�tra: Pozsonyi rendh�zunkat is �rtes�tett�k, hogy emberi sz�m�t�s szerint hamarosan meghalok. Egy �jszaka �gy sz�lt hozz�m az �r: „Azt k�rted t�lem, hogy Hozz�m hasonl� akarsz lenni, harminch�rom �ves korodban vigyelek magamhoz, nos, itt van az �ra; sz�l�talak t�ged. Ha azonban m�gis v�llaln�d a tov�bbi szenved�st a lelkek megment�s��rt, itt a f�ld�n, akkor meghosszabb�tom f�ldi �letedet.” S J�zusom ekkor meg�g�rte, megengedi, hogy a halhatatlan lelkek�rt szenvedjek m�g tov�bb a f�ld�n. Azt v�laszoltam, hogy nagyon sokat akarok szenvedni, �s sok lelket megmenteni a k�rhozatt�l. K�rtem J�zust: »Add meg nekem a kegyelmet, hogy �regkoromig vezekelhessek itt a f�ld�n, �s ha meghalok, seg�thessem a lelkeket a mennyorsz�g fel�, a vil�g v�gezet�ig. Add meg nekem, hogy ezer �s ezer f�ldi elhagyott tabern�kulum el�tt im�dhassalak, am�g Te a legutols� Szentosty�ban itt leszel a f�ld�n.”

J�zus meg�g�rte nekem, majd �gy folytatta:

„�s mit k�rn�l t�lem, amikor te is 33 �ves vagy?” – Mit tudn�l m�g nekem adni, amikor m�r eg�szen odaadtad magadat? – �nmagamn�l t�bbet val�ban senki sem kaphat T�lem, de k�rj valamit, kimer�thetetlen kegyelmem k�tja.” – J�zusom, arra k�rlek, hogy a Te emberek k�z�tt t�lt�tt 33 �ved tisztelet�re, adj�l nek�nk 33 aj�nd�kot. – „Aj�nd�komat Szepl�telen �desany�m tisztelet�hez f�z�m. Ezen �g�retek val�ra v�lnak mindazokban, akik tiszta sz�vvel, �szinte sz�nd�kkal, �s buzg� szeretettel 9 egym�st k�vet� els� szombaton engesztelik az � Szepl�telen Sz�v�t.”.*

* �g�reteket l�sd a 162. oldalon.

A nyelvek adom�nya

A negyvenes �vekben, az egyik vid�ki rendh�zban * a f�n�kn� k�retett, �s megb�zott azzal, hogy m�g aznap d�lut�n tartsak el�ad�st, az orsz�g minden r�sz�b�l egybegy�lt k�r�lbel�l 150 n�v�r el�tt, mivel baj van a hivat�sok k�r�l: egyre t�bben jelentik be, hogy el k�v�nj�k hagyni a rendh�zat, �s f�rjhez akarnak menni. Nagyon megr�m�ltem. K�rtem, hogy tekintsen el ett�l. A n�v�rek k�z�tt sok a tan�t�n�, tan�rn�, diplom�s �s m�velt ember, hogyan is sz�lhatn�k �n hozz�juk, �n, az iskol�zatlan?

Sohasem besz�ltem m�g nyilv�noss�g el�tt: zavaromban egyetlen �pk�zl�b mondatot sem tudn�k megfogalmazni.

Hasztalan tiltakoztam. A f�n�kn� ekkor az engedelmess�g nev�ben megparancsolta, hogy tartsam meg az el�ad�st. Ez ellen m�r nem sz�lhattam. Csak arra k�rtem, adjon n�mi gondolkoz�si id�t, mert az �r J�zussal szeretn�m megbesz�lni ezt a keserves v�llalkoz�st. Mondtam neki, hogy koldus �s semmi vagyok, nem tudom v�grehajtani az utas�t�st, ha csak T�le, nem kapok kegyelmet. Hallottam J�zus er�s�tett szav�t: „Ne f�lj, nem neked kell besz�lned. �n t�ged csak eszk�z�l haszn�llak, a n�v�rekhez �n fogok sz�lani, rajtad kereszt�l: sz�ks�gem van valakire, aki sz�v�t �s lelk�t eg�szen odaadja Nekem.”

B�rmennyire gy�ny�r�s�ges �s megnyugtat� volt J�zust hallani, tov�bb ellenkeztem.

* Sovy p�sp�k atya �gy rendelkezett, hogy Nat�lia n�v�r egy �vig Zs�mb�kon tart�zkodj�k �s ott szeml�l�d� �let�t zavartalanul �lhesse.

Azt mondtam, sz�vesen v�gezn�m a legpiszkosabb munk�kat, csak sz�nokolnom ne kelljen. J�zus ism�t megsz�lalt: „Mondom neked, ne f�lj; majd �n besz�lek. Tudasd a f�n�kn� any�val, hogy k�sz vagy megtartani az el�ad�st.”

R�hagyatkoztam J�zusomra, s a kijel�lt id�pontban meg�rkeztem a k�poln�ba. �tvillant agyamon, hogy a tanult emberek jegyzetet k�sz�tenek, �n meg a leveg�b�l sz�lok. M�g egyszer a tabern�kulumra tekintettem �s ekkor valami t�lvil�gi boldogs�g t�lt�tt el. Ism�t hangzott a b�ztat�s: „Te csak eszk�z vagy, �n fogok besz�lni!”

Le�ltem az asztalhoz. Senkire se mertem n�zni, csak besz�ltem. Hangszer voltam J�zusom kez�ben, tal�n heged�; minden hang, minden sz�, minden futam id�ben �rkezett a lelkembe. J�zus hangja volt minden. A kolostori kicsiny k�polna �g� erd�v� v�ltozott; minden f�ny volt �s t�z. Ed�nny� v�ltoztam, amelynek ital�b�l els�k�nt �n kortyolhattam. �n lettem az els� hallgat� �s figyel�, tan�tv�ny voltam, mint az apostolok a hegyi besz�dn�l. Tudtam, eg�szen biztosan �rz�keltem, hogy valaki besz�l bennem; olyan dolgokr�l ejtettem sz�t, amelyek kor�bban m�g csak fel sem mer�ltek bennem.

Mir�l besz�lt J�zus? Szavainak aranya ma is ragyog lelkemben. A szerzetesi �letr�l sz�lott, a kil�p�sekr�l, a f�rjhezmenetelr�l, a z�gol�d�sokr�l, az el�gedetlens�gr�l �s engedetlens�gr�l, az el�lj�r�kkal szemben megnyilv�nul� tiszteletlens�gr�l, amit ma konteszt�l�snak mondanak. Sz�lt a szinte minden kolostorban tapasztalhat� felboml�si folyamatokr�l. Annyira elteltem le�rhatatlan boldogs�ggal, hogy hangomat sem �szleltem, azt sem �reztem, hogy ajkaim mozognak; J�zus nem is besz�lt, J�zus valami gy�ny�r� muzsik�t �rasztott sz�t a k�poln�ban, s mi mindny�jan Vele �nekelt�nk; a bibliai sz�zess�g, az evang�liumi szeg�nys�g �s engedelmess�g szelleme, �r�me t�lt�tt be mindent �s mindenkit. J�zus sz�sz�ke f�l�m magasodott, �n teljesen elt�ntem.

K�t �ra hosszat tartott. Egy pillanatra sem csuktam be a sz�mat. T�lvil�gi kegyelmekkel teltem el �n is, s magam sem tudom, hogyan is fejeztem be.

Az el�ad�s ut�n siettem elt�nni, szaladtam fel a l�pcs�n, a szob�mig. A n�v�rek �gy is utol�rtek, s nem gy�ztek �lm�lkodni a hallottakon.

Amikor v�gre egyed�l maradtam, a por �s hamu Nat�lia n�v�rhez maga Lucia tartom�nyi f�n�kanya l�pett be. Elmondotta, hogy sokan, akik kor�bban el akartak t�vozni a szerzet k�tel�k�b�l, �g�retet tettek, hogy h�ek maradnak szerzetesi fogadalmukhoz. „Ugye, Nat�lia n�v�r, nem hi�ba ragaszkodtam ahhoz, hogy sz�ljon az elt�vozni akar�khoz” –

mondta. Arra hivatkoztam, hogy maga J�zus besz�lt nem �n, hogy magam is sokat tanultam, mert J�zus szava harangozott bennem, �n csak az � isteni harangz�g�s�t hallottam, s hogy J�zus most is azt mondja: „Az �n kegyelmem �ltet benneteket. az �n irgalmam �l sz�vetekben.” �n csak az � gondolatainak f�ny�ben �ltem az asztalk�n�l, �s ami vil�g�tott, az J�zus f�nye volt.

2. Nat�lia n�v�r kiv�laszt�sa �s szenved�sei

�gy sz�lt az �r:

„Le�nyom k�z�ld gy�ntat�aty�ddal: ha egy tiszta �s �ldozatk�sz lelket tal�lok, �ltala nemcsak ezer lelket, hanem eg�sz nemzeteket mentek meg.”

- Elfelejted, Uram, ki �s mi vagyok �n.

- ”Te val�ban semmi �s senki vagy: nincs is m�s dolgod, csak az, hogy tov�bb add, amit neked mondok.”

Ekkor megnyugodtam, hogy megmaradhatok semmis�gemben.

M�s alkalommal az�rt panaszkodtam az �rnak, hogy nem tudok j�l magyarul. Magamban azt rem�ltem, hogy f�lment e neh�z feladat al�l. Azt v�laszolta nekem: „�, te tudatlan, te gy�moltalan! Mit gondolsz, mi�rt adtam mell�d seg�ts�get, gy�ntat�dat �s �joncmestern�det? �k melletted �llnak.”

Megk�rdeztem J�zust�l, mi a sz�nd�ka velem, �gy v�laszolt: „Le�nyom, te a szeretet �s a szenved�s �ltal �ldozat leszel a papok�rt, a b�n�s�k�rt �s a tiszt�t�helyen szenved� lelkek�rt. L�gy k�szen minden �ldozatra ��rett�k. Amikor t�led valamilyen �ldozatot k�v�nok, jelentsd el�lj�r�idnak �s gy�ntat�dnak. Ha �k ellenkeznek, akkor bels� szenved�st k�ld�k r�d. Ebb�l megtudj�k, hogy �n k�v�nom t�led az �ldozatot.”

Amit J�zus mondott, azt meg is tette. A bels� szenved�sek oly nagyok voltak, hogy ink�bb elviseltem volna ak�rmilyen testi f�jdalmat �s megpr�b�ltat�st.

Egyik napon, komplet�rium idej�n, J�zus oly er�sen vont mag�hoz, hogy elvesz�tettem az uralmat �rz�keim f�l�tt, �s nem tudtam elv�gezni a sz�beli im�kat. Amikor ism�t magamhoz t�rtem, nagyon szenvedtem, mivel megzavartam a k�z�s im�t. Szenvedtem a miatt is, hogy J�zus el�re megmutatta a vil�gra v�r� katasztr�f�kat �s a lelkek lez�ll�s�t.

El�lj�r�im megparancsolt�k nekem, k�rjem J�zust, hogy kegyelmi adom�nyait felt�n�s n�lk�l adja, k�l�nben nem vehetek r�szt az im�kban, S nem maradhatok a magdolnan�v�rek k�z�ss�g�ben. K�r�semre J�zus �gy felelt: „J�l van. Ezent�l felt�n� jelek n�lk�l r�szes�lsz kegyelmi adom�nyaimban. �gy fogok �lni �s m�k�dni benned, mint egykor, f�ldi �letemben az emberek k�z�tt. J�ttem �s mentem, im�dkoztam �s dolgoztam, mint ak�rmelyik ember. Lelkem rejtve volt a vil�g sz�m�ra mik�zben Aty�mn�l id�ztem elragadtat�sban.”

A feladat, amellyel J�zus megb�zott, sok szenved�st hozott nekem. Mikor panaszkodtam emiatt J�zusnak, �gy sz�lt: „Gyermekem! �n a kereszten �s a kereszt �ltal v�ltottam meg a vil�got. Elv�reztem. Gy�ntat�d, �joncmestern�d �s te, nem szenvedtetek m�g az elv�rz�sig! Ne feledd el, hogy szenved�s a v�tel�r az�rt a f�ld�rt, amelyen haz�dnak �s az eg�sz vil�gnak szebb j�v�j�t �p�tem.”

1940-ben gyakran k�szk�dtem k�telyekkel k�zl�sek val�dis�g�t illet�en. J�zus �gy sz�lt hozz�m: „Ne f�lj! �n voltam, aki hozz�d sz�ltam, �n, az �r�k Szeretet, az �r�k igazs�g hatalmas szava. Akarom, �s az a k�v�ns�gom –, hogy Szepl�telen Any�mat nyilv�nosan �s �nnep�lyesen a Vil�g Kir�lyn�j�nek ismerj�k el – eljusson papjaimhoz, Sz�vem nem nyugodhatik, am�g Szepl�tlen Any�m, mint a Vil�g Kir�lyn�je, el nem foglalja kir�lyn� tr�nus�t!” *

F�l�nken v�laszoltam: „�n ezt nem tudom k�z�lni a papokkal, mert nem besz�lek j�l magyarul, s f�nn�ll az a vesz�ly, hogy k�v�ns�godat helytelen�l adom tov�bb.” Ezt hallv�n ilyen szavakkal vigasztalt az �r: �n, a B�lcsess�g Istene, a kicsikkel kicsi vagyok, a nagyokkal nagy.

* Ez a k�v�ns�g l�nyegileg teljes�lt, amikor XII. Pius p�pa 1942. okt�ber 24-�n az eg�sz vil�got felaj�nlotta a Vil�g Kir�lyn�j�nek.

„Ne vonakodj, k�z�ld mindezt gy�ntat�aty�ddal! � nem fogja f�lre�rteni isteni akaratomat �s sz�nd�komat.”

N�h�ny nap m�lt�n �gy s�rgetett J�zus: „Ha �n besz�lek, te is besz�lj! Ha pedig hallgatok, hallgass te is! Mi�rt f�lsz? Nem fogsz kudarcot vallani. Szepl�telen Any�m el fogja �rni a neki kij�r� kir�lyn�i tiszteletet. Utolj�ra b�ztam r�d valamit: menj h�t, �s tedd, amit parancsoltam! Nem szabad k�sleltetned Sz�vem �r�m�t, melyet �ltalad el�rhetek, s el fogok �rni!”

Mikor egy l�tom�s alkalm�val megtudtam, hogy haz�m nem ker�lheti el a borzalmas katasztr�f�t, azt gondoltam, hi�baval� az �r�s �s a k�zl�s. J�zus szel�den korholt: „Abbahagytam-e m�vemet, amikor megl�ttam a keresztet �s a hal�lt? Neked is �gy kell tenned! Tov�bb kell folytatnod az �r�st, m�g akkor is, ha holnap t�n meg kellene halnod �s munk�d k�rba v�sz. Nem a te m�ved az, amit teszel, hanem az Eny�m! �n vagyok az, aki m�vem f�l�tt rendelkezem – senki sem vonhat ez�rt k�rd�re Engem, senki sem kont�rkodhat bele abba, amit �n csin�lok!” �s ha gy�ntat�aty�m megtiltja az �r�st? – k�rdeztem. „Akkor nem fogsz �rni. Gy�ntat�aty�d szava az �n szavam. Gondosan �rizd meg az �r�sokat, mert a h�bor� ut�n * sz�ks�g lesz r�juk! G. p�ter** folytassa tov�bb m�vemet akkor – mint annak apostola.”

M�s alkalommal �gy vigasztalt J�zus: „Fogadd isteni parancsomat bels� nyugalommal. Ezt csak akkor tal�lod meg, ha gondolataid csakis Fel�m ir�ny�tod.

* A m�sodik vil�gh�bor�r�l van sz�.

** Gologi p�ter Nat�lia n�v�r gy�ntat�ja, aki az engesztel�s m�v�nek apostolak�nt tev�kenykedett, m�g el�lj�r�i meg nem akad�lyozt�k ebben.

Akarom, hogy k�zl�seimet mondd el gy�ntat�aty�dnak. Te vagy a botocska kezemben, amellyel ki akarom nyitni az ajt�t, hogy eljuthassak papjaimhoz.”

� J�zus, j� P�sztor! Mit tett�l, mit gondolt�l, mire jutott�l, amikor r�m tal�lt�l, ennyire megal�zkodt�l? Lehetetlen, hogy J�zus k�r�seinek ellen�lljak. K�v�ns�gait teljes�teni akarom, am�g csak � akarja. Legyen mindez az � dics�s�g�re, mert � a minden, �s �n a semmi vagyok.

VISSZA                                                                                                                                                                             K�VETKEZ�