III. fejezet 1/2

Az Egyház papjaihoz intézett felszólítások (1939-1943)

Bevezetés

Európában pusztít a világháború, a politikusok egy része már Magyarországon is egyre tisztábban látja az elkerülhetetlen összeomlást.

A Gondviselés figyelmeztet az engesztelésre, az önmegtagadásra, a böjtre. Krisztus Natália nővéren keresztül megüzente a magyar egyháznak, hogy ossza szét vagyonát a szegények között, hagyja el a fényes palotákat, s vezekeljen, mert ha nem: Isten kényszeríti őket erre. Ez a felszólítás őrültségnek tűnt akkor. A főpapság egy része a felszólításokat komolyan vette ugyan, ám a végső döntés mindenkor elmaradt. Így történhetett meg, hogy még Natália nővér lelkiatyjának, az engesztelési mozgalom apostolának működését is rövid úton meggátolták.

Mindszenty József hercegprímás fölismerte az engesztelés művének fontosságát, konkrétan: az Engesztelő Kápolna fölépítését Budapesten, a Normafánál, s egy engesztelő női rend fölállítását, és bár az emberek térden állva hordták a köveket, az ekkor már késő volt.

Mégis, e szövegek időszerűsége növekedett. Bizonyíték erre, hogy Natália nővér nem szűnt meg hallani és jegyezni az engesztelésre és vezeklésre felszólító közléseket jóval a háború után sem, és azok ma is folytatódnak.

1. Hozz áldozatot és imádkozz a lelkekért!

Egyik éjszaka, a papokhoz intézve szavait, ezeket mondta Jézus: „Én a lelkekért és a lelkek miatt jöttem a világra. A ti hivatástok és kötelességetek: a lelkeket megmenteni! A lelkekért kell élnetek! Ha Bennem és szeretetemben megmaradtok, győzni fogtok.”

Hozzám fordulva így szólt: ”Velem együtt szenvedő jegyesem! Ma éjjel nem kevesebb. mint háromszáz pap bántott meg halálosan, nem az egész világból, hanem csak három országból, száznyolcvan pedig abból az országból, ahol te élsz. Áldozataid által, kétszázat megmentek borzalmas bűnétől, a többi százért vajon ki hozna áldozatot? Amilyen gyakran ezek a lelkek halálosan megsebzik Szívemet, annyiszor kellene értük meghalnom.”

Jézussal együtt szenvedtem ezekért a lelkekért. Szívesen elvállaltam volna a világ összes szenvedését, hogy legalább egy súlyos bűnt, mely az én Jézusomat oly nagyon sérti, megakadályozzak.Azt mondtam: „Jézusom, készen állok minden áldozatra.” Ő így felelt: „Még ma, a matutinum alatt ostorozd meg magad, hogy ezáltal megtévedt papjaimat kiszabadíthassam a bűnből, és Szívembe zárhassam. (Mivel ebben az időben elöljáróim, a feltűnő kegyelmek miatt, felmentettek a közös ima végzése alól, mindezt titokban elvégezhettem.) De mivel előző önostorozásaim miatt nyílt sebek voltak a testemen, azt mondtam Uramnak: „Édes Üdvözítőm! Sebeim még nagyon fájnak, nincs ép hely a testemen, ahová az ostorral lesújthatnék. ”Ő azt felelte: „Leányom! Nyílt sebeidre üss, mert fölöttébb szükséges most a szenvedés vállalása, hogy a lelkeket megmenthessem. Fájdalmaidat ajánld föl isteni Szívemnek, azokkal a szenvedésekkel együtt, amelyeket ostorozásomkor szenvedtem el. Ajánld föl virrasztásaidat és imáidat a lelkekért.”

2. Jézus panasza bűnben élő papjai miatt

1944-ben mondta nekem az Úr: „Akarom, hogy közöljék a Szentatyával, vonja vissza a pénteki hústilalom szabályának enyhítését, mivel az enyhítés miatt sok pap megbánt Engem. Az enyhítéssel nincs felmentve az önmegtagadás alól sem az emberiség, sem a Nekem szentelt lelkek serege. Egyházamnak tudnia kell, hogy amilyen mértékben süllyed az Egyházban az önmegtagadás szelleme, oly mértékben süllyed a világ a bűnbe és a kárhozatba.” Nagyon szomorú volt látnom a bűnöket, és következményeit. Egy szentáldozás után az Úr megmutatta nekem, hogyan zuhan egyre mélyebben a bűnbe a papi lélek, az önmegtagadás hiánya miatt. Egy papot láttam, dúsan megterített asztalnál. Az Úr azt súgta neki, ne vegye magához jóllakottsága után az ínyencfalatot, amelyért nyúlni készült. Ő egy ideig gondolkozott, azután ellenállt a sugallatnak, azzal a megjegyzéssel: „Mire jó az önmegtagadás?” A kegyelem elvetése után a pap mind mélyebbre süllyedt. Következett a restség, a lelki lanyhaság; gondolataival egyre jobban a test és a világ felé fordult, és szemein át utat engedett a bűnnek. Majd jött a súlyos vétek, kételkedés az Oltáriszentségben is. Szentségtörő módon áldozott. Végül elhagyta hivatását, istentagadó lett, ment a kárhozat sötét útján. Jézus különösen amiatt szenvedett, hogy a pap hosszú ideig, méltatlanul mutatta be a szentmisét. Ezekre vonatkozóan azt mondta: ”Leányom, sajnos, sokan vannak szolgáim között ehhez hasonlók. Ilyen mélyre süllyednek azok, akik a kegyelmet elvetik.” Megmutatta fájdalmát, amit olyankor szenved el, amikor ilyen pap szavára kénytelen leszállnia az oltárra, és engednie, hogy Őt megérintse, és magához vegye. Láttam, amikor a pap az oltárhoz közeledett, Jézus elfordult tőle, leborult Mennyei Atyja előtt, és Őt kérlelte: „Atyám, ha lehetséges, ments föl azon kötelességem alól, hogy ennek a papnak a szavára kénytelen legyek megjelenni az oltáron”. A Mennyei Atya lehajolt Fiához, és vigasztalta: „Fiam, tarts ki: gondolj a hivő lelkekre, akik mit sem tudnak a pap bűneiről, és őszinte buzgalommal járulnak hozzá.”

Az Úr azért mutatta meg nekem mindezt, hogy sejtelmem legyen arról, mi megy végbe Jézus lelkében egy ilyen szentmisén. Azt is mondta nekem: „Ha lenne valami, amit tetteim közül meg kellene bánnom, hát ez volna az: hogy a papságot olyanokra ruháztam, akik méltatlannak bizonyultak. Szomorú, hogy a szerzetesnővérek között is vannak hasonlóan vétkes lelkek. Jaj az ilyeneknek, ha haláluk órájáig meg nem térnek, mert rettenetes látni az ilyen lelkek örök sorsát!”

Más alkalommal – hogy engem megvigasztaljon –, megmutatta, milyen örömmel, ujjongva száll le az oltárra, amikor egy tiszta lelkű pap szólítja, amikor az Atya dicsőségére és a lelkek üdvösségére újul meg a keresztáldozat. Az ilyen szent életű papokra vonatkozóan mondta nekem az Üdvözítő: „Ők az én örömöm, büszkeségem, vigasztalásom és reménységem. Részben őmiattuk váltottam meg a világot.”

3. A kereszt és a szenvedés szeretete

Az Úr így szólt hozzám: „Kevés olyan papi lélek* van, aki szereti a szenvedést. Sok pap egyáltalán nem akar szenvedni, még kevésbé önmagát megtagadni. Ez azért történhet így, mert nem kérik Tőlem a szenvedés iránti szeretetet. A papoknak mindennap kérniük kell a kereszt és a szenvedés szeretetét önmaguk és a rájuk bízott lelkek számára. Ha ezt bizalommal megteszik, olyan mértékben megadom nekik ezt a kegyelmet, hogy a szenvedés édessé lesz számukra, és hősies tettekre is képesek lesznek. Megsemmisítem bennük azt, ami a szeretetet kioltja; megnövelem bennük a szeretetet a kereszt és a szenvedés iránt. Sőt, még többet ígérek nekik: szeráfi szeretettel ajándékozom meg őket. Misztikus kegyelmet kapnak Tőlem, amelyek által megismerik Szívem különös titkait. Különösen a mostani időkben szeretném megadni ezt a kegyelmet választottaim számára.

Ez alkalommal Jézus imát is mondott: „Így imádkozzatok:

- Add nekem a kegyelmet, hogy szeressem a szenvedést, úgy, mint Te, Uram!

- Add nekem a kegyelmet, hogy úgy hordozzam a keresztet, amint Te viselted, Uram!”

- Add nekem a kegyelmet, hogy mindenkor felismerjem és teljesítsem akaratodat,

  Veled egyesüljek, és Téged mindig és mindenben megdicsőítselek, Uram!

  Mária, Jézus Anyja és az én lelkemnek Anyja, taníts engem arra,

  hogy a szenvedést, és a benső életet szeressem. Ámen.”

*

A Mózesnek tett ószövetségi ígéretet Péter első levele teljes egészében Isten új népére, az Egyházra alkalmazza: ”Ti azonban választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet, tulajdonul lefoglalt nép vagytok" (1Pt 2,9). Ami eredetileg a zsidó nép hivatása volt, az teljes egészében az Egyházban valósult meg. Hogyan lehetséges ez? Úgy, hogy az Egyház, Krisztus misztikus teste osztozik a Fej, Krisztus papságában, és mint ilyen papi nemzet, közvetít Isten és az emberiség között. Minden megkeresztelt és megbérmált ember* e papi nép tagja, azaz minden megkeresztelt és megbérmált ember maga is pap, és ebben a papságban épp e két szentség által részesül. Ezt nevezzük a keresztények általános papságának. Lényeges különbség van a hívek általános papsága és a felszentelt papok szolgálati papsága között, de szükséges, hogy minden hívő tudatosítsa és elmélyítse magában a keresztsége és bérmálása révén megkapott papi mivoltát és hivatását, amit a saját adott életkörülményei között kell gyakorolnia. Pap minden hívő, amikor imádkozik, pap a szülő, amikor gyermekét imádkozni tanítja, pap a pedagógus, amikor Jézusról beszél diákjainak, pap a gyári munkás, amikor megvallja hitét munkatársai előtt, pap a keresztény egyszerűen azáltal, hogy szép, krisztusi életet él, hogy amije van, azt megosztja másokkal, hogy derűt, mosolyt, örömet visz környezetébe. De papságát gyakorolja akkor is, amikor, mint a keresztény papi nép tagja, a szentmisén résztvéve, a felszentelt pap kezei, ajka által felajánlja Krisztust az Atyának. A bérmálás szentsége a Szentlélek hét ajándékát adja, s ezek az ajándékok papi ajándékok, s arra teszik képessé a keresztényt, hogy jobban tudja gyakorolni Krisztustól kapott papságát.

*

30./Mi a keresztség?

 - A keresztség az első és a legfontosabb szentség, amely az áteredő bűntől megtisztítja a lelkünket, Isten gyermekévé, az Anyaszentegyház tagjává és a mennyország örökösévé tesz bennünket.

31./Kik szolgáltatják ki a keresztséget?

 - ünnepélyesen: püspök, pap, diakónus,

 - szükség esetén bárki, de feltétel,hogy az Egyház nevében és szándéka szerint tegye.

34./Mi a bérmálás?

 - A bérmálás szentség, melyben a Szentlélek a lelkünkbe száll és megerősít bennünket, hogy hitünket állhatatosan valljuk, és hitünk szerint éljünk.

37./Mire vállalkoznak azok, akik bérmálkoznak?

 - Arra, hogy másoknak is példát adnak a keresztény életre, segítenek az Istenhez vezető úton, hogy ők is megismerjék és megszeressék az Istent.

38./Miért bérmálkozunk?

 - Azért bérmálkozunk, hogy megkapjuk a Szentlelket a hitvalló keresztény élethez, és apostoli küldetésünk teljesítéséhez.

40./Milyen kegyelemben részesít a bérmálás szentsége?

 - Növeli lelkünkben a megszentelő kegyelmet, segítő kegyelmet ad, megerősít hitünkben és egy eltörölhetetlen jegy birtokosává tesz bennünket.

42./Milyen apostoli feladataink vannak?

 - Krisztus tanúi legyünk a mindennapi életben, – örömhírével, szeretével – ott,ahol emberekkel találkozunk.

43./Mik a Szentlélek ajándékai?

 - A következők: Bölcsesség, Értelem, Tanács Erő, Tudomány, Áhitat, /Jámborság/, Istenfélelem

44./Melyek a Szentlélek elleni bűnök?

 - aki vakmerően bizakodik Isten irgalmában

 - aki annyira nem remél Istenben, hogy kétségbe esik,

 - aki a megismert keresztény vallási igazság ellen tusakodik /lázad/

 - aki írigyli mástól Isten kegyelmét,

 - aki haláláig nem bánja meg a bűnét.

45./Mit kérsz a bérmálásban a Szentlélektől?

 - Árasszon el kegyelmével, hogy ígéretemhez hűséges lehessek.

Jézus egyik látomásomban, egy papsereghez fordulva így szólt: „Papjaim, szeretlek benneteket. A bűnök sötétjéből jöjjetek Hozzám! Jöjjetek isteni Szívemhez, amely rátok vár és nyitva áll előttetek. Ez a Szív nem az Enyém, hanem mindazoké, akiket szeretek. Térjetek be ebbe a meleg otthonba, hogy fölmelegítselek, megtisztítsalak benneteket. s hogy isteni erőmmel fölruházhassalak titeket. Ehhez az egyesüléshez semmi más nem kell, mint az Irántam való szeretet! Ha így szerettek Engem, fölvezetlek titeket nemcsak a Kálváriára, hanem a Tábor hegyére is!”

Itt sóhajtott az Úr, majd kisvártatva folytatta: „Ó Tábor, ó lélek, miért vagy olyan üres? Ó Golgota, miért vagy olyan elhagyatott? Ó bűn, ó test, ó pokol, miért vagy annyira népes?” „Némely pap oly mértékben el van telve önmagával és a világgal, hogy lelkében Számomra már semmi hely nincs. Ezek a papok nem akarják kegyelmeimet elfogadni. Elvetik irgalmamat, mivel azt mondják: „Elég, ha szeretjük az Üdvözítőt!” De azt már nem gondolják meg, hogy szeretetüknek legalább egy kicsit hasonlónak kellene lennie az Én szeretetemhez. Így akadályozzák meg, hogy hamis szeretetüket helyettesítsem az Én szeretetemmel, s megnöveljem hitüket. A szeretet igazi tápláléka a szenvedés. Ezzel a táplálékkal táplálom mindazon lelkeket, akik Engem szeretnek, s akiket Én is szeretek.”

Ekkor az Úr, kimondhatatlan szeretetével odahajolt azokhoz, akik Őt szeretik. De kimondhatatlan volt fájdalma is azon lelkek miatt, akik az Ő szeretetét és mindenhatóságát nem hajlandók felismerni. Azt mondta: „Papjaim, szeretett apostolaim! A mű, amelyet általatok akarok bevégezni, nem rendkívüli! Már évekkel ezelőtt kinyilvánítottam az Egyháznak és a világnak: bűnbánatot kell tartani! De nem hallgattak Rám. Pedig minden igaz maradt: aki nem tart bűnbánatot, meghal bűneiben. Vannak papok, akik nem élnek kegyelmi életet, s erről nem is akarnak tudomást venni. Így nem tudják, de nem is akarják elfogadni az igazi életet. Az igazi élet Én vagyok. Nálam nélkül semmit sem tehettek.”

Ekkor megmutatta nekem az Úr néhány pap lelki életét. Jézust, ezekben a lelkekben, megostorozva, töviskoronásan láttam, kötéllel a nyakán, úgy, hogy állni is alig volt képes. Így szólt: „Látod, szenvedek ezekben a lelkekben, mert botránkozásokat okoznak. Korholom őket, de csak azért, hogy bűnbánó életet éljenek, s Én általuk fejthessem ki üdvözítő tevékenységemet.”

FAUSTINA NŐVÉRTŐL:

1702   Mikor a keresztutat végeztem, panaszkodni kezdett az

Úr a szerzetesi és papi lelkek, a választott lelkek

szeretetének hiányai miatt. ,,Megengedem a kolostorok és

szerzetesrendek elpusztítását.'' Azt válaszoltam: ,,Uram, de

hiszen olyan sokan dicsérnek Téged a kolostorokban!'' Azt

felelte az Úr: ,,Ez a dicséret megsebzi szívemet, mert a

kolostorok kiűzték a szeretetet. Ezek áldozat és szeretet

nélküli lelkek, tele egoizmussal, önszeretettel, gőggel,

önteltséggel, hamissággal és képmutatással. Lelkek, akik

langyosak, alig van bennük annyi melegség, hogy magukat

életben tartsák. Szívem ezt nem bírja elviselni. (74) Minden

kegyelem, amit naponta kiárasztok rájuk, lefolyik róluk,

akár egy szikláról. Nem bírom elviselni őket, mert se nem

jók, se nem rosszak. Azért létesítettem a kolostorokat, hogy

megszenteljék a világot. Belőlük kell kiáradnia a világra a

szeretet és áldozat égő lángjainak. Ha nem térnek meg, s nem

gyullad fel bennük az első szeretet, megsemmisítem őket.

  Hogyan akarnak a megígért bírói székben helyet foglalni az

ítéletkor, mikor bűneik súlyosabbak, mint a világéi – sem

bűnbánat, sem engesztelés... Ó, szív, mely reggel magadba

fogadsz, de már délben a gyűlölet számtalan formáját

táplálod irántam! Ó, szív, akit különösképpen

kiválasztottam! Vajon azért-e, hogy több szenvedést okozz

nekem? – A világ nagy bűnei csak felületesen sértik meg, de

a választottak bűnei mélyen átdöfik szívemet...''

4. Natália nővér gyóntatójának feladata

„Mondd meg gyóntatóatyádnak, itt az idő, hogy beteljesedjenek szavaim: „Tüzet hoztam a földre! Mi mást akarnék, mint hogy ez a tűz fellobbanjon?!„ (Lk. 12. 49.) Mennyi sok lelket megvilágosított már ez a tűz az ember teremtése óta! De lángja még nem tisztította meg teljes egészében a földet, fényét papjaim fogják csodálatos módon elterjeszteni, s nem lesz erő, amely kioltsa. Szeretetem tüzével egybeolvasztok eget és földet; papjaim táplálni fogják ezt a tüzet; isteni Szívem megadja ehhez a szükséges kegyelmet, és az emberek megtapasztalják, mily édes az Én igám, és mily könnyű az Én terhem.”

„Papjaim által meg akarom ismételni azt, amit Én cselekedtem a jeruzsálemi templomban. Most készítem az ostort, amellyel kiűzöm először belőlük, majd általuk a Nekem szentelt lelkekből a bűnök sötét felhőit, s helyükbe saját lelkemet adom!”

Valamivel később, lelki vezetőm részére, ezt diktálta nekem Jézus: „Fiam, édes fiam! Föl, föl! Menj, és keresd, mentsd a lelkeket! Menj, és vezesd vissza a tévelygő papokat nyájamhoz, hogy meggyógyítsam, és szentté tegyem őket. Nem tanulni, vagy tanítani küldelek, hanem téríteni és apostolkodni! Fogd a vándorbotot, indulj a világba!”

Kérdeztem az Úrtól, hová menjen. Mire az Úr így felelt: „Az ország egyik feléből menjen a másikba; azt akarom, hogy tüzem fellobbanjon a lelkekben, s a határokon keresztültörjön. Minden bűnben élő papot vissza akarok fordítani kárhozatos útjáról, éljen akárhol a világon. Ha a világ harcba indul, először kémeket küld ki. Én is harcba indulok a gonosz ellen, s azt akarom, hogy apostolaim: fiaim és szolgáim készítsék Számomra az utat.”

Romok

Miközben az Úr a föntieket diktálta, városokat láttam, falvakat és pusztákat, omladozó kolostorokat, piszkos, elhanyagolt szentségházakat, romos templomokat. Jézus panaszkodott: Ó papjaim, tisztítsátok ki a templomokat, hogy ne kelljen elhagynom valamennyit! Jaj annak a városnak, falunak, amelyben az életnek élete kialszik; de még inkább, jaj azoknak a papoknak, akik miatt kénytelen vagyok büntetéssel sújtani a világot. Jaj a püspököknek is, akik fényes palotákban élnek, de Velem nem törődnek.”

Az egyik elhanyagolt szentségházból hallottam a következő szavakat: „Papjaim, papjaim, miért hagytatok el Engem?” Láttam egy papot, amint egy elhagyatott, s elhanyagolt templomba betér. Láttam, mint tör elő a szenvedő Üdvözítő Szívéből egy hatalmas láng, az öröm lángja. Azt is láttam, hogy hasonló nagy örömöt szereznek neki azok a papok és püspökök is, akik Öt az Eucharisztiában tisztelik és szeretik.

Adj innom!

Egy buzgó papnak mondta az Úr: „Adj innom! Adj lelkeket Nekem! Adj tiszta templomokat! Adj Nekem lelkeket, hogy átélhessék, mily jó, mily gyönyörű az Én Szívem közelében élni! Lássák, menynyire szeretem őket, hogyan vágyódom utánuk, mint törekszem arra, hogy mindenkor velük legyek!”

Krisztus oldalsebe

Láttam Krisztus oldalsebét. Magához vonta egyik papját, és mondta: „Fiam, meríts, kortyolj erőt innét annak a keresztnek a hordozására, melyet neked készítettem. Ekkor az Üdvözítő egy véres keresztet tett vállára, azon külső és belső szenvedések jeleként, amelyek a rárótt feladat következtében érni fogják.” Hozzám pedig így szólt: „Azt akarom, hogy fiam megállja a helyét, minden nehézség ellenére.

Csak előre nézzen. a keresztre! Szenvedései által sok léleknek kieszközölheti az új életet.” Eközben sokféle szenvedés és kín nyomait láttam ezen a papi lelken, ezekről azonban most nem akarok beszélni

A megtisztító szeretet

Leányom! Ha a lélek nem tisztul meg a szeretetben, tettei keveset vagy semmit sem érnek Előttem. A lélek tiszta szándékkal, az Én dicsőségemre végezze tetteit. Az Én áldozatommal és Máriáéval egyesítve mutassa be áldozatait, akkor tettei eredményesek lesznek. Ezt kívánom minden Nekem szentelt lélektől, különösképpen lelkiatyádtól.”

Ismét a vezeklésről

”Közöld gyóntatóatyáddal, hogy Én, a te Jézusod az Ő Jézusa, amíg a földön időztem, csak imádság és áldozat árán érhettem el mindazt, amit Atyámtól kaptam. Sok vezeklést végeztem. Éhezést, szomjazást, kimondhatatlan keserűségeket, fáradtságot, éjszakai imákat, virrasztásokat és mindenfajta szenvedést kellett magamra vennem, hogy elnyerhessem Atyámtól a betegek meggyógyítása, a halottak feltámasztása és az ördögök kiűzésének erejét.”

”De Én nem parancsolok, és nem követelek; csak kérek, Szívem teljes alázatával kérem Egyházamat lelkiatyádon keresztül: gyűjtse össze az áldozatos lelkű papokat, hogy általuk Szívem kívánsága teljesüljön.”

„Ám csak akkor kedves Előttem az áldozat, ha az áldozatot hozó lelkek nem sebeznek meg, különösen nyelvük által, felebarátaik megbántásával. Ha valaki azt mondja: Uram, én szeretlek Téged –, de ugyanakkor arcul üt, az nem szeret Engem. Ezt leginkább a szerzetesnőknek üzenem, mert nagyon szeretem, és éjjel-nappal szemmel kísérem őket. Ismerem hűségüket –, de lanyhaságukat is. Ezért figyelmeztetem őket: mindenekelőtt nyelvüket és érzéseiket áldozzák föl Nekem, mert e kettő, ha rosszra hajlik, nagyon hamar kioltja a szent tüzet.”

A nyelv bűnei

Jézus még sok mást is elmondott a nyelv bűneiről. De nem kaptam felszólítást, hogy egyet is közöljek. Ám kifejezetten megparancsolta Jézus, hogy mondjam meg gyóntatóatyámnak: beszéljen a nyelv bűneiről, és más tökéletlenségekről is, mert ezek miatt bűnhődnünk kell. Ezt erősen hangsúlyozta az Üdvözítő: „Nem hagyom, hogy csúfot űzzenek Belőlem! Az ilyen áldozattól, de az áldozathozótól is elfordítom arcomat!”

Láttam egyszer Jézus arcát: nagyon szenvedett. Tele volt sebekkel. Az Úr azt mondta: „Nézd, menynyire szenvedek a nyelv bűneitől! Mondd lelkiatyádnak, hogy a kolostor falára függesszék ki a következő írást:

„Ó, ti Nekem szentelt lelkek! Nyelvetek élesebb, mint a kard, ütése fájdalmasabb, bármi botnál! Egyetlen nap egyetlen kolostorban hatvannégyszer ütöttetek arcul a nyelv bűneivel! Miért érdemlem Én ezt? Vigasztaljatok és engeszteljetek! Adjátok Nekem szíveteket, mert ha nem: kardotokat és bototokat magatok ellen fordítom!”

Máskor ezt mondta Jézus: „Az előírt csendet a Nekem szentelt lelkek pontosan tartsák be, mert csak így lesz távol tőlük a bűn, és közel hozzájuk az erény. Figyeljenek a csendet jelző csengőszóra. A lelkiismeret szava által Én szólok: csend! Az ellenség viszont ezt súgja: „Beszélj csak tovább!” Ezt látva felébredt Bennem a vágy, hogy elmenjek minden kolostorba, és kérjem a bentlakókat, ne engedjék, hogy az ellenség győzzön az Úr ellenében.”

Az Úr a továbbiakban ezt mondta nekem: „Örülök, mikor látom, hogy egyes kolostorokban virágzik az engedelmesség, az alázat, és főképpen a szeretet, a legfőbb erény. Az elöljárók legyenek másaim, mindenekelőtt a szeretetben, a jóságban, és a szelídségben. A szomorkodókat vigasztalják, bátorítsák – amint ezt Én is tettem földi életem során.”